Egy Rém Rendes Család - Fan page (MARRIED WITH CHILDREN)
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Peg anyjának szerepe

Hová tűnt Peg anyja?

 

Mi csak úgy ismerjük Peg anyját mint egy mély, karakteres hang. Bár tudjuk róla, hogy egy hatalmas kövér nőszemély,aki szextelefonból él és láthattuk a lábát, vagy az árnyékát de magát az egész nagyit sosem mutatták meg, nekünk végig csak egy árnyék maradt. Ezt a készítők eredetileg nem így szerették volna. A második évad legutolsó részében tűnt volna fel először amikor Peg családja látogatóba érkezett a három ikerrel együtt.

A szerepet egy transzvesztitára, Harris „Divine” Milsteadra osztották aki el is vállalta a felkérést, ám még a felvétel előtt meghalt.

 

 Túlsúlyosságával összefüggésben egyre több problémája volt az egészségével és a közérzetével: alvászavarai és memóriagondjai voltak, kedélyállapota szélsőségesen változott, visszatérő szívproblémák kínozták. Mindez depresszióhoz vezetett, amiből Divine marihuánafogyasztással próbált szabadulni, miközben a szer rabjává vált. Menedzsere, Bernard Jay találta holtan a sztárt a szállodai szobájában, 1988. március 7-én. Divine mindössze 42 évet élt.

 

Az epizódot átírták, a nagyi eljött ugyan de nem bírják leszedni az utánfutórol ezért nem is szerepel benne. Divine emlékére a szintén trvanszvesztita James 'Gypsy' Haake kapott szerepet aki Peg Otto bácsikáját játszotta.

  

 

Az epizód végén elsötétül a képernyő és megemlékeznek Divineról.

 

Belépés a fórumba

A FÓRUM használatához be kell jelentkezned!

 
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Ki a kedvenc szereplőd a sorozatból?

Al
Peggy
Marcy
Jefferson
Bud
Kelly
Steve
Brúnó
Lucky
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
 
Ed O'Neill a tévében
A véleményed megírhatod a fórumba is
Örülsz, hogy a magyarok újraforgatják a sorozatot?

Igen (1164 / 29%)
Nem (2785 / 71%)

Szavazatok száma: 3949

Létrehozás időpontja:
2006-08-07 15:27:45

Szavazás lezárva:
2016-10-02 23:22:08


Lezárt szavazások
 


Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!